3

  • Kavicsos mederben: Koraszülöttmentés

    Hétköznapi életünk során lépten-nyomon eszünkbe jut az ige tanítása. A gyűjtemény szerzője az ilyen pillanatok és helyzetek üzenetét kibontotta, hogy felismerje Isten igéjének örök aktualitását. Bálint Józsefné Kavicsos mederben – Szabálytalan gondolatok című kötete olvasmányos és igei üzenettel alátámasztott gondolatok gyűjteménye. Hétről hétre ezeket a gondolatokat osztjuk meg olvasóinkkal.

    Bővebben

  • A reformáció öröksége: A heidelbergi disputa

    Budapest – A Magyarországi Luther Szövetség és az Evangélikus Országos Gyűjtemények nyilvános előadásokat rendez havonta az Evangélikus Országos Múzeumban. A reformáció öröksége – 2018 című sorozatban 2018. május 24-én Horváth Orsolya tartott előadást a heidelbergi disputáról.

    Bővebben

  • „Az indulataim nincsenek tekintettel az elveimre…”

    Keresztény emberek között elvárható magatartásként jelenik meg, hogy az indulataink és az elveink összehangolódjanak minden helyzetben. Ennek az útja azonban nem mindig egyszerű.

    Bővebben

  • A szellemi dimenzió jelentősége érzéseink és indulataink kezelésében

    Az utóbbi időben annyi olyan szó hallható, amely telve van negatív érzéssel, indulattal… Ezért is jött ez a téma: beszéljünk erről a nyári konferencián!

    Bővebben

  • Ráhangolódás – áhítat

    „Megvizsgál az Úr minden szívet, és megismer minden szándékot és indulatot.” (1Krón 28,9)

    Bővebben

  • Indulatok és kezelésük a mindennapokban, avagy néha elgurul a gyógyszer

    Az „indulat” szóról az embernek általában olyan szavak vagy szinonimák jutnak először eszébe, melyek mind negatív jelentéstartalmúak.

    Bővebben

  • Érzéseink és indulataink – Bibliatanulmányozás

    Mennyi érzés jelenik meg már a Szentírás első lapjain! A teremtett világ láttán Isten részéről megszólal az öröm hangja: „És látta Isten, hogy ez jó.” Többször is megszólal a jó és szép teremtés feletti pozitív életérzés. Röviddel ezt követően megszólal az ezzel ellentétes érzés is: „Nem jó az embernek egyedül…”

    Bővebben

  • Indulatainkból adódó pozitív megoldások

    Indulat, mely lehet jó, sőt nagy ajándék, ha az. Magam felé éppen úgy, mint minden ember irányába. Azonban az indulatnak is van gyökere, mely bennünk rejlik. Azt adjuk tovább, amelyik lélek bennünk van.

    Bővebben

  • Kavicsos mederben: Úton

    Hétköznapi életünk során lépten-nyomon eszünkbe jut az ige tanítása. A gyűjtemény szerzője az ilyen pillanatok és helyzetek üzenetét kibontotta, hogy felismerje Isten igéjének örök aktualitását. Bálint Józsefné Kavicsos mederben – Szabálytalan gondolatok című kötete olvasmányos és igei üzenettel alátámasztott gondolatok gyűjteménye. Hétről hétre ezeket a gondolatokat osztjuk meg olvasóinkkal.

    Bővebben

  • Régi korok megújult hangjai – A győri Öregtemplom orgonája

    Győr – Világi Dávid történész, levéltáros, a győri Ráth Mátyás Evangélikus Gyűjtemény vezetője írásából a győri Öregtemplom orgonájának történetét ismerhetjük meg.

    Bővebben

  • Kavicsos mederben: A villa vége

    Hétköznapi életünk során lépten-nyomon eszünkbe jut az ige tanítása. A gyűjtemény szerzője az ilyen pillanatok és helyzetek üzenetét kibontotta, hogy felismerje Isten igéjének örök aktualitását. Bálint Józsefné Kavicsos mederben – Szabálytalan gondolatok című kötete olvasmányos és igei üzenettel alátámasztott gondolatok gyűjteménye. Hétről hétre ezeket a gondolatokat osztjuk meg olvasóinkkal.

    Bővebben

  • Isten cselekedete a történelemben – A torāh mint a közösség kohéziós ereje

    Népegyház – diaszpóra – missziói terep címmel rendezett az Evangélikus Hittudományi Egyetem Egyháztörténeti Tanszéke műhelykonferenciát. Az előadások fókuszában az egyházkormányzati elvek és egyházszervezési modellek biblikus, történeti és rendszeres teológiai alapjai álltak. A konferencián elhangzott előadásokat a Lelkipásztor folyóirat közölte, tőlük kaptunk engedélyt az Evangélikus.hu honlapon való publikálásra. Solt-Szóraz Csenge előadása: Isten cselekedete az emberi történelemben – A torāh mint a közösség kohéziós ereje.

    Bővebben

  • Az evangéliumot szolgálva

    Népegyház – diaszpóra – missziói terep címmel rendezett az Evangélikus Hittudományi Egyetem Egyháztörténeti Tanszéke műhelykonferenciát. Az előadások fókuszában az egyházkormányzati elvek és egyházszervezési modellek biblikus, történeti és rendszeres teológiai alapjai álltak. A konferencián elhangzott előadásokat a Lelkipásztor folyóirat közölte, tőlük kaptunk engedélyt az Evangélikus.hu honlapon való publikálásra. Reuss András előadása: Az evangéliumot szolgálva – Önállóságban és kölcsönös függőségben (autonómia és interdependencia).

    Bővebben

  • Kombinációs egyházszervezet – A metodista konferenciák és a püspöki kormányzat jellemzői

    Népegyház – diaszpóra – missziói terep címmel rendezett az Evangélikus Hittudományi Egyetem Egyháztörténeti Tanszéke műhelykonferenciát. Az előadások fókuszában az egyházkormányzati elvek és egyházszervezési modellek biblikus, történeti és rendszeres teológiai alapjai álltak. A konferencián elhangzott előadásokat a Lelkipásztor folyóirat közölte, tőlük kaptunk engedélyt az Evangélikus.hu honlapon való publikálásra. Dr. Khaled A. László előadása: Kombinációs egyházszervezet – A metodista konferenciák és a püspöki kormányzat jellemzői.

    Bővebben

  • Kavicsos mederben: Termés, vagy termelés

    Hétköznapi életünk során lépten-nyomon eszünkbe jut az ige tanítása. A gyűjtemény szerzője az ilyen pillanatok és helyzetek üzenetét kibontotta, hogy felismerje Isten igéjének örök aktualitását. Bálint Józsefné Kavicsos mederben – Szabálytalan gondolatok című kötete olvasmányos és igei üzenettel alátámasztott gondolatok gyűjteménye. Hétről hétre ezeket a gondolatokat osztjuk meg olvasóinkkal.

    Bővebben

  • Egyház, karizma és hivatal a páli teológiában

    Népegyház – diaszpóra – missziói terep címmel rendezett az Evangélikus Hittudományi Egyetem Egyháztörténeti Tanszéke műhelykonferenciát. Az előadások fókuszában az egyházkormányzati elvek és egyházszervezési modellek biblikus, történeti és rendszeres teológiai alapjai álltak. A konferencián elhangzott előadásokat a Lelkipásztor folyóirat közölte, tőlük kaptunk engedélyt az Evangélikus.hu honlapon való publikálásra. László Virgil előadása: Egyház, karizma és hivatal a páli teológiában.

    Bővebben

  • A református egyházalkotmányok dinamikus jellege

    Népegyház – diaszpóra – missziói terep címmel rendezett az Evangélikus Hittudományi Egyetem Egyháztörténeti Tanszéke műhelykonferenciát. Az előadások fókuszában az egyházkormányzati elvek és egyházszervezési modellek biblikus, történeti és rendszeres teológiai alapjai álltak. A konferencián elhangzott előadásokat a Lelkipásztor folyóirat közölte, tőlük kaptunk engedélyt az Evangélikus.hu honlapon való publikálásra. Fazakas Sándor előadása: A református egyházalkotmányok dinamikus jellege.

    Bővebben

  • A Magyarországi Evangélikus Egyház Zsinatának tanúságtétele

    Budapest – A Magyarországi Evangélikus Egyház X. zsinatának 18. ülésszakán, 2018. május 25-én a zsinati tagok elfogadták A Magyarországi Evangélikus Egyház Zsinatának tanúságtétele a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulóját követően – Anno Domini 2018 című szöveget, amelyet az ülésen dr. Hafenscher Károly terjesztett elő. Az alábbiakban ezt a tanúságtételt olvashatják.

    Bővebben

  • Kavicsos mederben: Vonás

    Hétköznapi életünk során lépten-nyomon eszünkbe jut az ige tanítása. A gyűjtemény szerzője az ilyen pillanatok és helyzetek üzenetét kibontotta, hogy felismerje Isten igéjének örök aktualitását. Bálint Józsefné Kavicsos mederben – Szabálytalan gondolatok című kötete olvasmányos és igei üzenettel alátámasztott gondolatok gyűjteménye. Hétről hétre ezeket a gondolatokat osztjuk meg olvasóinkkal.

    Bővebben

  • Lackner Pál tárlatvezetése az Evangélikus Országos Múzeumban

    Budapest – 2018. május 16-án dr. Lackner Pál nyugalmazott tábori püspök tartott tárlatvezetést az Evangélikus Országos Múzeumban, a Deák téren. Mi is ott jártunk.

    Bővebben

  • Deficittől az esélyig – A diaszpórahelyzet protestáns értelmezésének megújulása

    Népegyház – diaszpóra – missziói terep címmel rendezett az Evangélikus Hittudományi Egyetem Egyháztörténeti Tanszéke műhelykonferenciát. Az előadások fókuszában az egyházkormányzati elvek és egyházszervezési modellek biblikus, történeti és rendszeres teológiai alapjai álltak. A konferencián elhangzott előadásokat a Lelkipásztor közölte, tőlük kaptunk engedélyt az Evangélikus.hu honlapon való publikálásra. Dávid Adél előadása: Deficittől az esélyig: a diaszpórahelyzet protestáns értelmezésének megújulása.

    Bővebben

  • Kavicsos mederben: Látszani és látni

    Hétköznapi életünk során lépten-nyomon eszünkbe jut az ige tanítása. A gyűjtemény szerzője az ilyen pillanatok és helyzetek üzenetét kibontotta, hogy felismerje Isten igéjének örök aktualitását. Bálint Józsefné Kavicsos mederben – Szabálytalan gondolatok című kötete olvasmányos és igei üzenettel alátámasztott gondolatok gyűjteménye. Hétről hétre ezeket a gondolatokat osztjuk meg olvasóinkkal.

    Bővebben

  • A hazai evangélikusság tartós teológiai önértelmezése: a diaszpóra

    Népegyház – diaszpóra – missziói terep címmel rendezett az Evangélikus Hittudományi Egyetem Egyháztörténeti Tanszéke műhelykonferenciát. Az előadások fókuszában az egyházkormányzati elvek és egyházszervezési modellek biblikus, történeti és rendszeres teológiai alapjai álltak. A konferencián elhangzott előadásokat a Lelkipásztor közölte, tőlük kaptunk engedélyt az Evangélikus.hu honlapon való publikálásra. Csepregi Zoltán előadása: A hazai evangélikusság tartós teológiai önértelmezése: a diaszpóra.

    Bővebben

  • Én hiszek ám…

    Havi igénk a hit bibliai meghatározását tartalmazza: „A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés.” (Zsid 11,1)

    Bővebben

  • Tizenkét újszövetségi bátorító ige a presbiteri szolgálathoz

    Legyen az ázsiai keresztyének imádsága a mi nyitányunk: Uram, ébreszd egyházadat, és kezdd rajtam. Uram, építsd gyülekezetedet, és kezdd velem. (EÉ 737. o.)

    Bővebben

  • Presbiter imádsága a gyülekezetéért

    Annyi mindent szeretnék most megbeszélni veled, Istenem! Gyakran eléd viszem ennek a gyülekezetnek a gondját-örömét. Mindig arcok villannak föl előttem: testvérek, akiket ismerek, akikkel közös az utunk, akikkel téged keresünk: szándékaidat kutatjuk, útmutatásodat várjuk.

    Bővebben

  • Favágástól a halottak feltámasztásáig – Hálaadás egykori presbiter testvérekért

    Reménnyel teli izgalommal érkeztünk a jól megpakolt IFA teherautóval 1984-ben első szolgálati helyünkre, Gerendásra. Feleségem a második babát várta. Erzsike nagy szeretettel fogadott, tudta, hogy a fárasztó útról érkezve jólesik a jó szó és az étel.

    Bővebben

  • 29 éve halt meg Schulek Tibor

    Schulek Tibor (1904. február 3. – 1989. május 14.) evangélikus lelkész, esperes, irodalomtörténész volt, Schulek Frigyes unokája.

    Bővebben

  • A presbiter mint középvezető?!

    Kiindulásunk legyen a presbiter szó eredeti értelme: „idősebb”. Ez azonban ma sem életkort jelent – miként egykor sem azt jelentette –, hanem a Krisztus-követésben „előbbre” lévőt, „haladót”, aki tapasztalt, megállapodott a hitben, s ezért rá lehet bízni az egyház dolgait, döntéseit, vezetését. (A katolikus egyház hivatalos szóhasználatában a presbiter teljesen más – papi – tisztséget jelent, ezért most erre nem térünk ki.)

    Bővebben

  • A presbitériumok, presbiterek jogai és feladatai – Mit mondanak egyházi törvényeink?

    A Magyarországi Evangélikus Egyházról szóló törvényünk alapelvként rögzíti, hogy az egyház egyházközségekből épül fel, az egyházközségek egyházmegyét, az egyházmegyék egyházkerületeket alkotnak, a három egyházkerület pedig az országos egyházat alkotja. Egyházunk törvényei biztosítják a törvényhozás, az egyházkormányzás és a bíráskodás mint hatalmi ágak szétválasztását. Ugyancsak meghatározó alapelv a paritás elve, azaz minden hatalmi ágon belül és egyházkormányzati szinten a lelkészi és nem lelkészi elem azonos mértékű befolyása érvényesül.

    Bővebben

Oldalak

Feliratkozás 3 csatornájára